Az áprilisi kárpátaljai látogatásunk alkalmával már arról beszélgettünk, hogy milyen jó volna, ha minél hamarabb Gödöllőre tudnának látogatni kígyósi barátaink. Így kezdtük el szervezni a fiatal korosztály számára a gödöllői gyülekezeti angol táborban való részvételi lehetőséget illetve inkább az idősebbeknek, tanároknak a Gödöllőt és környékét bemutató néhány napos kirándulást.
Sajnos az angol táborban való részvétel az idén nem valósult meg, a kinti vízum nehézségek miatt, de reménykedünk, hogy már előre látva a két év múlva szintén megrendezésre kerülő tábor időpontját, a kígyósi iskolából is részt vehet majd minél több gyermek ebben a táborban.
Viszont nagy örömünkre július 29-én, délután megérkezett az felnőtt kígyósiak csoportja Gödöllőre! Szállásuk a városközpontban, a Református Líceum Kollégiumában volt. A fogadás és vacsora után este még egy rövid sétát tettünk a városban, megtekintettük a Művelődési Ház mellett lévő Wass Albert szobrot és a kopjafákkal teli Trianon emlékparkot.
Pénteken egy sűrű, de annál tartalmasabb gödöllői programsorozatban volt részünk. Reggel Pintér Zoltán alporgármester úr köszöntötte a kígyósiakat a Városházán, bemutatva városunk jelenét és a jövőbeli terveket. Majd a Királyi Kastélyba látogattunk, ahol egy közel másfél órás idegenvezetéssel bejártuk a már felújított termeket illetve gondolatban a barokk Grassalkovich-kortól kezdve a királyi család évein át napjainkig a kastély és Gödöllő történetét. Délután a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban fogadta Bárdi Péter igazgató úr a vendégeket. Egy tartalmas beszélgetés után a gimnázium diákjai által gyűjtött könyv- és pénzadományt adta át az igazgató úr a kígyósi vendégeknek. Ezután a máriabesnyői kegytemplomhoz látogattunk, ahol Lencsés György mutatta be a barokk templomegyüttest és annak történetét. Késő délután Fábri Miska bácsi várt minket Teleki Pál sírjánál, röviden megemlékezve a néhai miniszterelnök munkásságáról. Majd Teleki mellszobrát is megtekinthettüka városban, itt találkoztunk a szobor alkotójával is.
Szombaton délelőtt az új Világfához sétáltunk, ami azért is volt emlékezetes, mert a szobor alapanyagául szolgáló tölgyfa Kárpátaljáról, épp a kígyósi csoporttal Gödöllőre látogató Kovács István nagyberegi erdész “munkahelyéről” került az alkotó műhelyébe, majd a gödöllői Alsó-parkba. Ezután Budapestre utaztunk, mert déltől az Országházban jártuk be az impozáns belső tereket. Egy kis belvárosi séta után Gödöllőn folytatódott a program egy jól sikerült bográcsozással, amit késő estébe nyúló beszélgetés követett. A kígyósi tiszteletes úr és felesége sajnos már szombat este elköszönt tőlünk a vasárnapi kárpátaljai szolgálataik miatt.
Vasárnap délelőtt a református templomban testvéri közösségben vettünk részt az Istentiszteleten, majd a gyülekezeti teremben megterített, vasárnapi ebéd után vettünk búcsút egymástól, a mielőbbi viszontlátás reményében.
Nagyon jó élmény volt újra találkozni a kígyósi barátainkkal, jó volt hallani, hogy az előző évben még a bezárás küszöbén álló magyar nyelvű kígyósi elemi iskola - a Helyi Szervezet támogatásának is köszönhetően - a nyári elengedhetetlen felújítási munkák után szeptemberben megsokszorozódott diákszámmal kezdheti a tanévet.
Guba Sándor
Rákóczi Szövetség Helyi Szervezete | Gödöllő
A kirándulásról készült képek itt tekinthetők meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.