Részlet a Gödöllői Szolgálat május 5-ei számából:
A Rákóczi Szövetség gödöllői tagszervezete idén márciusban alakult meg azzal a céllal, hogy a határon túl – elsősorban a Felvidéken és Kárpátalján – élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse. A gödöllői szervezet néhány tagja április 17-18-án Kárpátaljára, Kígyósra látogatott, hogy adományokkal járuljon hozzá az ottani iskola működéséhez. Erről beszélgettünk Tóth Tiborral, a helyi szervezet vezetőjével.
– Mostani látogatásuk során milyen tárgyi adományokkal járultak hozzá a kígyósi iskola mindennapjaihoz?
– A gödöllői tagszervezetből heten kerestük fel Kígyóst, ahol könyveket (tankönyveket és különböző irodalmi műveket), ismeretterjesztő DVD-ket, videókazettákat, iskolai szemléltetőeszközöket, füzeteket, tollakat, illetve sportszereket adtunk át az iskola igazgatójának, és az iskolát fenntartó református közösség lelkipásztorának.
– Az adományokat hogyan, milyen módon sikerült összegyűjteni?
– Ebben hatalmas segítséget kaptunk a Török Ignác Gimnáziumtól; rengeteg könyvet kaptunk tőlük, illetve azoktól a szülőktől is, akik az otthoni, feleslegessé vált könyveiket átadták számunkra. Az utazás és az adományok egy részéhez pedig a gödöllői Teleki Pál Egyesület járult hozzá.
– Ezek az adományok mennyiben segítik a zökkenőmentes működést?
– Zökkenőmentesnek azért nem nevezném, de kétségtelen, hogy az ottani gyerekeknek/ tanulóknak minden segítségre szükségük van. Ugyebár évekkel ezelőtt egy földrengés szinte teljesen elpusztította a kígyósi általános iskolát. Az intézmény egy időre meg is szűnt, a tanítás is csak tavaly szeptemberben indult el újra. A veszély az volt, hogyha bezárja kapuit az iskola, akkor a gyerekek nem tudnak magyar nyelvű intézményben tanulni, ezáltal lassan elveszítik az identitásukat. Jelen pillanatban három osztályban tanulnak a gyerekek.
– Az egyesületnek milyen tervei vannak az elkövetkezendő időszakra?
– Két dolgot emelnék ki, melyek erősen foglalkoztatnak bennünket. Az egyik, hogy mindenképpen szeretnénk a nyári időszakban 4-5 napra vendégül látni kígyósi kisiskolásokat. Sokan még sohasem jártak Magyarországon, mivel az anyagi lehetőségeik igen korlátozottak. Szeretnénk az utazás, a szállás, az itt tartózkodás költségeinek minél nagyobb részét levenni a vállukról. A másik pedig, hogy igyekszünk minél több olyan – figyelemfelhívás gyanánt – előadást tartani, ahol az emberek megismerkedhetnek a Rákóczi Szövetség céljaival, terveivel, és ahol rávilágítunk arra, hogy a kárpátaljai magyarság milyen körülmények között él. Számukra minden segítség nagyon fontos, mi pedig ezért dolgozunk. Mivel a taglétszámunk a megalakulás óta folyamatosan emelkedik, úgy látjuk, hogy mások is szívükön viselik a határon túli magyarok sorsát. Várjuk továbbiakban is a tenni és szervezethez csatlakozni vágyókat! Bővebb információt az alábbi elérhetőségeinken kaphatnak az érdeklődők:
vagy rakoczi.godollo@gmail.com
-cr-
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.